Azt néztem, ahogy eltávolodik tőlem a szivárvány, és egyre inkább a gomolyfelhők vannak közel. A színpompa szertefoszlott, sűrű köd lett, már a nap sem látszik. Nem vagyok depressziós, csak lelkem lángol, s ezt a tüzet a te emléked élteti még mindig. Karjaim szorítják nem létező közelséged. Szívemben épp egy vulkán tör ki, s lávája belülről égeti a mellkasomat. (Talán gyomorsav.) Nincs több gondolat, semmi egyéb, üres a fejem. Kiszipolyozta tartalmát a veled töltött idő. Nem volt hosszú ...

Sötét volt, éjszaka. Csak a hó világított az úton, hazafelé baktattam. Csillogott körülöttem a táj, és elfogott a gyönyör. Akkor éreztem még ilyet, amikor velem voltál. Ettől a gondolattól megborzongtam, fázni kezdtem. Egy forró tea csókjára vágytam, úgy, mint egyszer valamikor a tiédre. Tudtam, hogy most az átmelegítene. Hirtelen megjelentél előttem. Bűnbánó arcodról szomorúságot olvastam le. Nem értettem, mi bajod. És akkor elmondtad. Hiányolsz. Fázol nélkülem. Szíved üres, és nem ...

Sötét labirintus erdejében bolyongó mosoly. Űr van a méhkasban. Mélyen lent egy fa. Légüres táj. Forr a vér egy sziklából. Sűrű szó száll sietve. Szomorú keserűséggel átitatott cigarettacsikk. Fénylő kékség felé repülő érzelem. Inspirációba fojtott száraz köhögés. Lefolyik a tenyéren az izzadtság. Vörös. Vörös lé folyik a mellkasomból. Talán vér? A lelkem vére. Vonaton utazó poggyász. ...