Álom

Néha jó lenne nem látni tovább az orrunknál... Mennyi mindent megelőzne, ha az ember tudna figyelmetlen lenni. Csak az álmaiban élni. Igazán szabad lenni. De az álmok is megcsalnak. Nem léteznek, pedig mennyire elhitetik magukat. Viszont ha csak abban él az ember, hosszútávon belehal. Mert azok nem valósak, esetleg valóra válthatjuk őket.
Te is egy álom vagy. Mégsem válthatlak valóra. A félelmem vagy. Az én álmom. A köd előttem, a homály utánam, a nap fölöttem, de mégis minden esőcsepp. Egy álom vagy, de mégis kézzelfogható. Létező, fizikailag elérhető, ami nem foszlik szerteszét. Messze vagy, de itt az elmémben, az pedig a legbelső részem. Akkor hol vagy? Messze vagy távol? Egyszerre mindkettő. Hogyan?
Az erőm vagy, az energiám. A ereimben lüktet a lényed, a vénáimba belepumpál a szívem. Átjárod minden egyes porcikámat, kiráz a hideg.
Az átkom vagy, a bűnök forrása. Keserédes érzéseim okozója. Ne hibáztasd magad. Én tehetek róla. Én tettelek a részemmé. Azzal, hogy az álmom lettél.
Hanyatt vagy a világnak, a világ ellenségévé váltál. Én vagyok a világ. Nekem vagy hanyatt. Fordítlak, de olyan vagy, mint egy pörgettyű... Csak forogsz, s hol hátból, hol szemből szólítasz meg. Talán jönnél felém, de a fizika törvénye ez, egy folyamatosan forgatott pörgettyű nem áll meg. Soha.